Kerámiaporból készítettem számotokra saját elképzelésű asztalokat, azokon megmutatott fényképkereteket, képkerettartókat, ajándékötleteket Megbeszélés alapján kérheted az asztalokat kerek, szív és négyzet alakú, sima, vagy recés, esetleg vékonyabban, vastagabban, alacsonyabb, magasabb, vékonyabb talpazat kialakítással, mécsestartós/gyűrűtartós, illetve kövekkel kiratkott és számtalan más változatban is. Nézz szét ezen a weboldalon az ott látható más ajándékötleteknél, amit az elképzeléseiddel, színösszeállításaiddal együtt is elkészítek, vagy hozzáteszem a kéréseidnek megfelelően, téged megörvendeztetve. Célom és azon is dolgozom, hogy a fejlődésem által, minél igényesebb, szebb kivitelezéssel, más képkeretek, ajándékötletek készítésével is, az ötleteimmel megújulva és megújuló, a te ötleteiddel is szélesített kínálatommal, teljesítsem a megálmodott kérésedet/kéréseidet. A megálmodott elképzeléseidnél készítésénél az egyedi kérések kicsit több időbe telhetnek, az árak változhatnak mindvégig egyeztetünk, köszönöm a türelmedet. Kérlek figyelj arra, hogy az égő gyertyát ne hagyd őrizetlenül, 18 év alattiak csak felnőtt felügyelete mellett használhatják. 12 év alattiak a gyöngyös, kristályos dekorációkat, csak felnőtt felügyelete mellett vehetik kézbe. I made tables of my own design from ceramic powder, photo frames, picture frame holders, gift ideas shown on them. You can request the tables in round, heart and square shapes, smooth or fluted, possibly thinner, thicker, lower, higher, thinner base design, with candle holder/ring holder, or set with stones and in countless other versions. Take a look at the other gift ideas shown on this website, which I will make together with your ideas and color combinations, or add according to your requests, to your delight. My goal and I am also working on it, through my development, with the most sophisticated, beautiful design, by making other picture frames, gift ideas, with my ideas renewed and renewed, and with my offer expanded with your ideas, to fulfill your dream request/requests. When making your dream ideas, individual requests may take a little longer, prices may change, we are always in consultation, thank you for your patience. Please pay attention not to leave the burning candle unattended, children under 18 years of age may only use it under adult supervision. Children under 12 years of age may only handle the beaded and crystal decorations under adult supervision.

Kerámiaporból készült fényképkeret, kerettartóval, fehérarany, piros, fehér, és fekete színnel festve, lakkozva. Megbeszélés alapján kérhető csak lakkozva, egy színnel, más színekkel festve, lakkozva, oldalán kövekkel kirakva, mécsestartós/gyűrűtartós kialakítással, saját készítésű asztalkán és márványporból is. Célom az, hogy a képkeretek is mindig minél szebbek legyenek, megújuló módon jelenítsem meg, a számodra, saját elképzelésed szerint is. Az egyedi kérések kicsit több időbe telhetnek, az árak változhatnak mindvégig egyeztetünk, köszönöm a türelmedet. Kérlek figyelj arra, hogy a 12 év alattiak a gyöngyös, kristályos dekorációkat, csak felnőtt felügyelete mellett vehetik kézbe. 10.5 cm széles 15 cm magas Photo frame made of ceramic powder, with frame holder, painted in white gold, red, white and black, lacquered. It can be requested only lacquered, in one color, painted in other colors, lacquered, with stones on the side, with a candle holder/ring holder design, with a self-made table and also made of marble powder. My goal is to always make the photo frames as beautiful as possible, to display them in a renewable way, for you, according to your own ideas. Individual requests may take a little longer, prices may change, we will discuss them all the way, thank you for your patience. Please note that children under 12 years of age can only handle the beaded, crystal decorations under adult supervision. 10.5 cm wide 15 cm high

Kerámiaporból készült, falra akasztható szív, esküvői képkerettel, fehérarany, fekete, fehér, rózsaszín színnel festve, lakkozva, tüllel és fa feliratos szívvel megjelenítve. Kérhető más színösszeállítással, tüll helyett kövekkel kirakva, valamint a te elképzelésed szerint is. Célom, az, hogy minél igényesebben, szebben, megújulva készítsem el az álom kéréseidet, az egyedi kéréseknél az árak változhatnak, kicsit több időbe telhetnek, mindvégig egyeztetünk, köszönöm a türelmedet. Az egyedi kérések kicsit több időbe telhetnek, az árak változhatnak mindvégig egyeztetünk, köszönöm a türelmedet. A szív: 23 cm széles 18 cm hosszú 23 cm magas A fa szívvel együtt 55.5 cm hosszú Heart made of ceramic powder, can be hung on the wall, with a wedding picture frame, painted in white gold, black, white, pink, varnished, displayed with tulle and a wooden heart with an inscription. It can be requested with a different color scheme, with stones instead of tulle, and also according to your idea. My goal is to make your dream requests as sophisticated, beautiful, and renewed as possible, for individual requests, prices may change, they may take a little longer, we will negotiate all the way, thank you for your patience. Individual requests may take a little longer, prices may change, we will negotiate all the way, thank you for your patience. The heart: 23 cm wide 18 cm long 23 cm high Together with the wooden heart, 55.5 cm long

Saját készítésű kerámiaporos szívbe öntött kerámiaporos képkerettartó készült lila, fehérarany és arany színben, bármilyen alkalomra. Lehet kérni más színekben és más díszítéssel, vagy festetlenül csak lakkozva, akár az oldalait befonva, vagy akár kis kövekkel kirakva is. Célom az, hogy a képkeretek is mindig minél szebbek legyenek, megújuló módon jelenítsem meg, a számodra, saját elképzelésed szerint is. Az egyedi kérések kicsit több időbe telhetnek, az árak változhatnak mindvégig egyeztetünk, köszönöm a türelmedet. Kérlek figyelj arra, hogy a 12 év alattiak a gyöngyös, kristályos dekorációkat, csak felnőtt felügyelete mellett vehetik kézbe. 23 cm széles 20 cm hosszú 20 cm magas Self-made ceramic powder heart-shaped ceramic powder picture frame holder made in purple, white gold and gold, for any occasion. You can request it in other colors and with other decorations, or unpainted and varnished, even with the sides woven, or even with small stones. My goal is to always make the picture frames as beautiful as possible, to present them in a renewable way, for you, according to your own ideas. Individual requests may take a little longer, prices may change, we will discuss them all the way, thank you for your patience. Please note that children under 12 years of age can only handle the beaded, crystal decorations under adult supervision. 23 cm wide 20 cm long 20 cm high

Saját ihletésű, készítésű asztalkák készültek kerámiaporból, bármilyen alkalomra, célra. Megbeszélés alapján, kérhetőek csak lakkozva, festve és lakkozva, rátehető, vagy beleöntött örök ajándékkal, mécsestartós/gyűrűtartós változatban, kerek, négyzet vagy szív formával, kövekkel kirakva is, a te kéréseidnek megfelelően sima vagy recés felülettel, más lábakkal. Célom, hogy minél többfajta, igényesen vagy bohókásan kidolgozott asztalkával tudjalak meglepni titeket, ahogy ti is kéritek. Az egyedi kérések kicsit több időbe telhetnek, az árak változhatnak mindvégig egyeztetünk, köszönöm a türelmedet. Kérlek figyelj arra, hogy a 12 év alattiak a gyöngyös, kristályos dekorációkat, csak felnőtt felügyelete mellett vehetik kézbe. Első asztal: 21 cm széles 20 cm hosszú Self-inspired, handmade tables made of ceramic powder, for any occasion or purpose. By appointment, they can be ordered lacquered, painted and lacquered, with a permanent gift that can be placed on top or poured into it, in a candle holder/ring holder version, round, square or heart shape, also inlaid with stones, with a smooth or grooved surface according to your requests, with different legs. My goal is to surprise you with as many types of tables as possible, elaborately or comically designed, as you request. Individual requests may take a little longer, prices may change, we will discuss them all the way, thank you for your patience. Please note that children under 12 years of age may only handle the beaded and crystal decorations under adult supervision. First table: 21 cm wide 20 cm long 7.5 cm high Second table: 20.5 cm wide 20.5 cm long 7.5 cm high 7.5 cm magas Második asztal: 20.5 cm széles 20.5 cm hosszú 7.5 cm magas

Szeretettel készítettem nektek saját ihletésű, sima kerámiaporos szív asztalkát, mécsestartóval/gyűrűtartóval, kerámiaporos esküvői képkerettel, kerámiaporos képkerettartót, betonporos szívkézzel, festve és lakkozva. Célom mindig az, hogy egyszer szebb kivitelezéssel, ötletekkel lepjelek meg titeket, gyere légy része átalakulási folyamatoknak, megbeszélés alapján a képkeretet és a szívkezet lehet kérni márványporból is, a te általad megálmodott módon, csak lakkozva, vagy a kedvenc színösszeállításaiddal, elrendezéssel, kövekkel kirakva. Az egyedi kérések kicsit több időbe telhetnek, az árak változhatnak, mindvégig egyeztetünk, köszönöm a türelmedet! Kérlek figyelj arra, hogy a 12 év alattiak a gyöngyös, kristályos dekorációkat, csak felnőtt felügyelete mellett vehetik kézbe. Az asztal: 21 cm széles 18 cm hosszú 7.5 cm magas A képkeret: 11 cm széles 15 cm hosszú 15 cm magas I have lovingly made for you a self-inspired, smooth ceramic dust heart table, with candle holder/ring holder, ceramic dust wedding picture frame, ceramic dust picture frame holder, concrete dust heart hand, painted and varnished. My goal is always to surprise you with more beautiful designs and ideas, come and be a part of the transformation process, upon discussion, the picture frame and heart hand can also be made of marble dust, in the way you have dreamed of, just varnished, or with your favorite color combinations, arrangement, and stones. Individual requests may take a little longer, prices may change, we will negotiate all the way, thank you for your patience! Please note that children under 12 years of age may only handle the beaded and crystal decorations under adult supervision. The table: 21 cm wide 18 cm long 7.5 cm high The picture frame: 11 cm wide 15 cm long 15 cm high

Kerámiaporral készült ovális képkeret, kerettartó és saját ötletű és készítésű kerámiaporos, lakkozott asztalka mécsestartóval/gyűrűtartóval, betonporos vékonyabb öntésű szívkézzel. Megbeszélés alapján kérhető csak lakkozva, sima asztallal, mécsestartó nélkül, illetve saját elképzelésű színekkel, a szívkéz lehet vastagabb, a képkerettel és a képtartóval együtt márványporból készítve, gyöngyös dekorációval is elkészítve. Célom és azon is dolgozom, hogy a fejlődésem által, az egyedi kéréseidet tudjam teljesíteni, megújuló ötleteimmel kínálatomat szélesítsem. Megbeszélés alapján az egyedi kérések kicsit több időbe telhetnek, az árak változhatnak mindvégig egyeztetünk, köszönöm a türelmedet. Asztal: 21 cm széles 18 cm hosszú 7.5 cm magas Képkeret: 12.5 cm széles 17.5 cm hosszú 17.5 cm magas Kerettartó magassága 10.5 cm. Oval picture frame made of ceramic powder, frame holder and own idea and made ceramic powder, lacquered table with candle holder/ring holder, concrete powder with thinner cast heart hand. It can be requested only lacquered, with a plain table, without candle holder, or with your own colors, the heart hand can be thicker, made of marble powder together with the picture frame and the picture holder, also made with beaded decoration. My goal and I am also working on it, through my development, to be able to fulfill your unique requests, to broaden my offer with my renewing ideas. Upon discussion, unique requests may take a little longer, prices may change, we will negotiate all the way, thank you for your patience. Table: 21 cm wide 18 cm long 7.5 cm high Picture frame: 12.5 cm wide 17.5 cm long 17.5 cm high Frame holder height 10.5 cm.

Kerámiaporból készült asztal mécsestartóval/gyűrűtartóval, kerámiaporos rózsás szerelmespárral, lakkozva. A kerámiaporból készült asztalt, lehet kérni csak lakkozva, sima asztallal, vékonyabb asztallábbal, mécsestartó nélkül, illetve saját elképzelésű színnel/színekkel, a kerámiaporos szerelmespárt, más szerelmespárra cserélve vagy 2 féle méretű szívkéz közül választva, esetleg mással másképp, akár gyöngyökkel elképzelve, vagy képkeretekkel és a képtartóval. A szívkezet, szerelmespárokat, képkeretet és a képkerettartót kérheted márványporból is. Célom és azon is dolgozom, hogy a fejlődésem által, az egyedi kéréseidet tudjam teljesíteni, megújuló kínálatomat, az ötleteiddel is szélesítsem. Megbeszélés alapján az egyedi kérések kicsit több időbe telhetnek, az árak változhatnak mindvégig egyeztetünk, köszönöm a türelmedet. Kérlek figyelj arra, hogy a 12 év alattiak a gyöngyös, kristályos dekorációkat, csak felnőtt felügyelete mellett vehetik kézbe. Asztal: 21 cm széles 18 cm hosszú 7.5 cm magas Szerelmespár 5 cm széles 11 cm magas Table made of ceramic powder with candle holder/ring holder, ceramic powder rose lovers, lacquered. The table made of ceramic powder can be ordered lacquered only, with a plain table, thinner table legs, without candle holder, or with your own color/colors, the ceramic powder lovers can be replaced with another pair of lovers or chosen from 2 different sizes of heart hands, or with something else, even imagined with beads, or with picture frames and the picture holder. You can also order the heart hands, couples of lovers, picture frames and the picture frame holder from marble powder. My goal and I am also working on it, through my development, to be able to fulfill your unique requests, to expand my renewable offer with your ideas. Based on discussion, unique requests may take a little longer, prices may change, we will always negotiate, thank you for your patience. Please note that children under 12 years of age may only handle the beaded and crystal decorations under adult supervision. Table: 21 cm wide 18 cm long 7.5 cm high Lovers 5 cm wide 11 cm high

Képkeret, kerettartó, saját ötletű és készítésű asztal mécsestartóval, Rózsás szerelmespárral, lakkozva kerámiaporból. Megbeszélés alapján kérhető többféle kialakítású asztallal, lábakkal, mécsestartós/gyűrűtartós változatban, illetve saját elképzelésű színekkel, ajándékötletekkel is. A szerelmespár kérhető márványporból is. Egyedi kérések kicsit több időbe telhetnek, az árak változhatnak mindvégig egyeztetünk, köszönöm a türelmedet. azon is dolgozom, hogy a fejlődésem által, minél igényesebb, szebb kivitelezéssel, az ötleteimmel megújulva és megújuló, a te ötleteiddel is szélesített kínálatommal, teljesítsem a megálmodott kérésedet/kéréseidet. Kérlek figyelj arra, hogy az égő gyertyát ne hagyd őrizetlenül, 18 év alattiak csak felnőtt felügyelete mellett használhatják. 12 év alattiak a gyöngyös, kristályos dekorációkat, csak felnőtt felügyelete mellett vehetik kézbe. Asztal: 21 cm széles 18 cm hosszú 7.5 cm magas Képkeret: 12.5 cm széles 17.5 cm hosszú 17.5 cm magas Kerettartó magassága 10.5 cm. Szerelmespár 5 cm széles 11 cm magas Picture frame, frame holder, table with candlestick holder of your own idea and made, with a Rose Love Couple, lacquered from ceramic powder. Upon request, you can request tables with various designs, legs, candlestick/ring holder versions, or your own colors, gift ideas. The love couple can also be requested from marble powder. Individual requests may take a little longer, prices may change, we will negotiate all the way, thank you for your patience. I am also working to fulfill your dream request/requests through my development, with the most demanding, beautiful design, with my ideas renewed and renewed, with your ideas expanded, too. Please pay attention to not leaving the burning candle unattended, those under 18 can only use it under adult supervision. Those under 12 can only handle the beaded, crystal decorations under adult supervision. Table: 21 cm wide 18 cm long 7.5 cm high Picture frame: 12.5 cm wide 17.5 cm long 17.5 cm high Frame holder height 10.5 cm. Lovers 5 cm wide 11 cm high

Ovális képkeret és kerettartó, saját ötletű, készítésű asztal mécsestartóval/gyűrűtartóval, nagy szerelmespárral, lakkozva kerámiaporból. Megbeszélés alapján kérhető többféle kialakítású asztallal, lábakkal, mécsestartós/gyűrűtartós változatban, más képkerettel, illetve saját elképzelésű színekkel, ajándékötletekkel is. Egyedi kérések kicsit több időbe telhetnek, az árak változhatnak mindvégig egyeztetünk, köszönöm a türelmedet. Azon is dolgozom, hogy a fejlődésem által, minél igényesebb, szebb kivitelezéssel, az ötleteimmel megújulva és megújuló, a te ötleteiddel is szélesített kínálatommal, teljesítsem a megálmodott kérésedet/kéréseidet. Kérlek figyelj arra, hogy az égő gyertyát ne hagyd őrizetlenül, 18 év alattiak csak felnőtt felügyelete mellett használhatják. 12 év alattiak a gyöngyös, kristályos dekorációkat, csak felnőtt felügyelete mellett vehetik kézbe. Asztal: 21 cm széles 18 cm hosszú 7.5 cm magas Képkeret: 12.5 cm széles 17.5 cm hosszú 17.5 cm magas Kerettartó magassága 10.5 cm. Szerelmespár 5.5 cm széles 15 cm magas Oval picture frame and frame holder, self-made table with candle holder/ring holder, large couple in love, lacquered from ceramic powder. Upon request, it can be ordered with various table designs, legs, candle holder/ring holder version, other picture frames, or colors of your own ideas, gift ideas. Individual requests may take a little longer, prices may change, we will negotiate all the way, thank you for your patience. I am also working to fulfill your dream request/requests through my development, with the most sophisticated, beautiful design, renewed with my ideas and renewed with your ideas, with my offer, expanded with your ideas. Please pay attention not to leave the burning candle unattended, those under 18 years of age may only use it under adult supervision. Those under 12 years of age may only handle the beaded, crystal decorations under adult supervision. Table: 21 cm wide 18 cm long 7.5 cm high Picture frame: 12.5 cm wide 17.5 cm long 17.5 cm high Frame holder height 10.5 cm. Lovers 5.5 cm wide 15 cm high

Téglalap alakú képkeret, kerettartóval, saját ötletű, készítésű, recés asztallal, mécsestartóval/gyűrűtartóval, lakkozva kerámiaporból. Megbeszélés alapján kérhető többféle kialakítású asztallal, lábakkal, mécsestartós/gyűrűtartós változatban, illetve saját elképzelésű színekkel, ajándékötletekkel, gyöngyökkel, a képkeretet márványporból is. Egyedi kérések kicsit több időbe telhetnek, az árak változhatnak mindvégig egyeztetünk, köszönöm a türelmedet. Azon is dolgozom, hogy a fejlődésem által, minél igényesebb, szebb kivitelezéssel, az ötleteimmel megújulva és megújuló, a te ötleteiddel is szélesített kínálatommal, teljesítsem a megálmodott kérésedet/kéréseidet. Kérlek figyelj arra, hogy az égő gyertyát ne hagyd őrizetlenül, 18 év alattiak csak felnőtt felügyelete mellett használhatják. 12 év alattiak a gyöngyös, kristályos dekorációkat, csak felnőtt felügyelete mellett vehetik kézbe. 21 cm széles 18 cm hosszú 7.5 cm magas Képkeret: 13 cm széles 17.5 cm hosszú 17.5 cm magas Kerettartó magassága 10.5 cm. Rectangular picture frame, with frame holder, self-designed, made, knurled table, candle holder/ring holder, lacquered from ceramic powder. Upon request, it is possible to request tables with various designs, legs, candle holder/ring holder version, or with your own colors, gift ideas, beads, the picture frame can also be made from marble powder. Individual requests may take a little longer, prices may change, we will negotiate all the way, thank you for your patience. I am also working to fulfill your dream request/requests through my development, with the most sophisticated, beautiful design, renewed with my ideas and renewed with your ideas, with my offer expanded with your ideas. Please pay attention not to leave the burning candle unattended, people under 18 can only use it under adult supervision. Children under 12 years of age may only handle the beaded and crystal decorations under adult supervision. 21 cm wide 18 cm long 7.5 cm high Picture frame: 13 cm wide 17.5 cm long 17.5 cm high Frame holder height 10.5 cm.

Kerámiaporból készítettem, lakkoztam téglalap alakú képkeretet, kerettartóval, saját ötletű, készítésű, sima asztallal, mécsestartóval/gyűrűtartóval. Megbeszélés alapján kérhető többféle kialakítású asztallal, lábakkal, mécsestartós/gyűrűtartós változatban, illetve saját elképzelésű színekkel, ajándékötletekkel, gyöngyökkel, képkeretet kérheted márványporból is. Egyedi kérések kicsit több időbe telhetnek, az árak változhatnak mindvégig egyeztetünk, köszönöm a türelmedet. Azon is dolgozom, hogy a fejlődésem által, minél igényesebb, szebb kivitelezéssel, más alapanyagú képkerettel, az ötleteimmel megújulva és megújuló, a te ötleteiddel is szélesített kínálatommal, teljesítsem a megálmodott kérésedet/kéréseidet. Kérlek figyelj arra, hogy az égő gyertyát ne hagyd őrizetlenül, 18 év alattiak csak felnőtt felügyelete mellett használhatják. 12 év alattiak a gyöngyös, kristályos dekorációkat, csak felnőtt felügyelete mellett vehetik kézbe. Asztal: 20 cm széles 20 cm hosszú 7 cm magas Képkeret: 13 cm széles 17.5 cm hosszú 17.5 cm magas Kerettartó magassága 10.5 cm. I made and varnished a rectangular picture frame from ceramic powder, with a frame holder, a plain table of my own idea, made with a candle holder/ring holder. Upon request, you can request a table with various designs, legs, a candle holder/ring holder version, or colors of your own idea, gift ideas, beads, you can also request a picture frame from marble powder. Individual requests may take a little longer, prices may change, we will negotiate all the way, thank you for your patience. I am also working to fulfill your dream request/requests through my development, with the most sophisticated, beautiful design, picture frames made of other materials, with my ideas renewed and renewed, also with your ideas, with my offer expanded with your ideas. Please pay attention not to leave a burning candle unattended, people under 18 can only use it under adult supervision. Children under 12 years of age may only handle the beaded and crystal decorations under adult supervision. Table: 20 cm wide 20 cm long 7 cm high Picture frame: 13 cm wide 17.5 cm long 17.5 cm high Frame holder height 10.5 cm.

Kerámiaporból készült asztal mécsestartóval/gyűrűtartóval, kerámiaporos szerelmespárral, lakkozva. A kerámiaporból készült asztalt, lehet kérni csak lakkozva, sima asztallal, vékonyabb asztallábbal, mécsestartó nélkül, illetve saját elképzelésű színnel/színekkel, a kerámiaporos szerelmespárt, más szerelmespárra cserélve vagy 2 féle méretű szívkéz közül választva, esetleg mással másképp, akár gyöngyökkel elképzelve, vagy másmilyen képkeretekkel és a képtartóval. A szívkezet, szerelmespárokat, képkeretet és a képkerettartót kérheted márványporból is. Célom és azon is dolgozom, hogy a fejlődésem által, az egyedi kéréseidet tudjam teljesíteni, megújuló kínálatomat, az ötleteiddel is szélesítsem. Megbeszélés alapján az egyedi kérések kicsit több időbe telhetnek, az árak változhatnak mindvégig egyeztetünk, köszönöm a türelmedet. Kérlek figyelj arra, hogy a 12 év alattiak a gyöngyös, kristályos dekorációkat, csak felnőtt felügyelete mellett vehetik kézbe. Asztal: 21 cm széles 18 cm hosszú 7.5 cm magas Képkeret: 12.5 cm széles 17.5 cm hosszú 17.5 cm magas Kerettartó magassága 10.5 cm. Szerelmespár 5.5 cm széles 15 cm magas Table made of ceramic powder with candlestick/ring holder, ceramic powder lovers, lacquered. The table made of ceramic powder can be ordered lacquered only, with a plain table, thinner table legs, without candlestick, or with your own color/colors, the ceramic powder lovers can be replaced with another couple of lovers or chosen from 2 different sizes of heart hands, or with something else, even with beads, or with different picture frames and the picture holder. You can also order the heart hands, couples of lovers, picture frames and the picture frame holder from marble powder. My goal and I am also working on it, through my development, to be able to fulfill your unique requests, to expand my renewable offer with your ideas. Based on discussion, unique requests may take a little longer, prices may change, we will always negotiate, thank you for your patience. Please note that children under 12 years of age may only handle the beaded and crystal decorations under adult supervision. Table: 21 cm wide 18 cm long 7.5 cm high Picture frame: 12.5 cm wide 17.5 cm long 17.5 cm high Frame holder height 10.5 cm. Couple of lovers 5.5 cm wide 15 cm high

Kerámiaporból készült asztal mécsestartóval/gyűrűtartóval, kerámiaporos rózsás szerelmespárral, lakkozva. A kerámiaporból készült asztalt, lehet kérni csak lakkozva, sima asztallal, vékonyabb asztallábbal, mécsestartó nélkül, illetve saját elképzelésű színnel/színekkel, a kerámiaporos szerelmespárt, más szerelmespárra cserélve vagy 2 féle méretű szívkéz közül választva, esetleg mással másképp, akár gyöngyökkel elképzelve, vagy másmilyen képkeretekkel és a képtartóval. A szívkezet, szerelmespárokat, képkeretet és a képkerettartót kérheted márványporból is. Célom és azon is dolgozom, hogy a fejlődésem által, az egyedi kéréseidet tudjam teljesíteni, megújuló kínálatomat, az ötleteiddel is szélesítsem. Megbeszélés alapján az egyedi kérések kicsit több időbe telhetnek, az árak változhatnak mindvégig egyeztetünk, köszönöm a türelmedet. Kérlek figyelj arra, hogy a 12 év alattiak a gyöngyös, kristályos dekorációkat, csak felnőtt felügyelete mellett vehetik kézbe. Asztal: 21 cm széles 18 cm hosszú 7.5 cm magas Képkeret: 13 cm széles 18 cm hosszú 18 cm magas Kerettartó magassága 10.5 cm. Szerelmespár 5 cm széles 11 cm magas Table made of ceramic powder with candle holder/ring holder, ceramic powder rose lovers, lacquered. The table made of ceramic powder can be ordered lacquered only, with a plain table, thinner table legs, without candle holder, or with your own color/colors, the ceramic powder lovers can be replaced with another pair of lovers or chosen from 2 different sizes of heart hands, or with something else, even with beads, or with different picture frames and the picture holder. You can also order the heart hands, couples of lovers, picture frames and the picture frame holder from marble powder. My goal and I am also working on it, through my development, to be able to fulfill your unique requests, to expand my renewable offer with your ideas. Based on discussion, unique requests may take a little longer, prices may change, we will always negotiate, thank you for your patience. Please note that children under 12 years of age may only handle the beaded and crystal decorations under adult supervision. Table: 21 cm wide 18 cm long 7.5 cm high Picture frame: 13 cm wide 18 cm long 18 cm high Frame holder height 10.5 cm. Couple of lovers 5 cm wide 11 cm high