Jin-Jang gyertyák készültek alacsonyabb és magasabb formában. Lehet kérni őket csak egy színből, két színből vagy többféle színből is. Kérlek figyelj arra, hogy az égő gyertyát ne hagyd őrizetlenül, 18 év alattiak csak felnőtt felügyelete mellett használhatják. A Jin és Jang (Yin-Yang) kifejezések írásban először a Ji csing-ben, a Változások Könyvében jelentek meg, körülbelül az i.e. 1000–750 között, az ősi kínai hiedelemrendszer és mitológia fontos szimbóluma. Kettősséget jelent, ami a mindennapi életünkben is megmutatkozik, mint pld. éjszaka-nappal, hideg-meleg, női-férfi stb. minőségünkben is, ami egyfajta kiegészítés, egyensúlyozás a kettő között. Univerzumi energia is, hiszen az Univerzumban is ilyen kettősségek vannak, ahogy szoktuk is mondani, ami Fent van az lent is, ami bent, az kint is megmutatkozik. Nem hasonlít a Kereszténység tanításaiban mondott jó és rossz fogalmához, teljesen más szemléleten és alapokon nyugszik. Színekben az elterjedtebb a fekete és a fehér, egyik a másik nélkül nem létezik, valahol összefonódnak, amiben szintén megmutatkozik a női, férfi, az ellentétesség is, mégis a kiegeszítődést az elválaszthatatlanságot, az élet kőrforgását is jelképezi, nagyon sok szimbólummal ábrázolják. A színek jelentését fentebb megtalálhatjátok, hangulatotoktól, energiátoktól, manifesztációs kéréseitektől függően tudjátok azokat kérni. A Jin-Jangnak fontos szerepe van a hagyományos kínai orvoslában is, hozzá kapcsolódik az 5 elem tana. Yin-Yang candles are available in both tall and short versions. You can order them in one color, two colors, or multiple colors. Please note that burning candles should not be left unattended, and children under 18 years of age may only use them under adult supervision. The terms Yin and Yang (Yin-Yang) first appeared in writing in the I Ching, the Book of Changes, approximately between 1000 and 750 BC, and are important symbols of ancient Chinese belief systems and mythology. They represent duality, which is also reflected in our everyday lives, such as night and day, cold and hot, female and male, etc., as well as in our qualities, which is a kind of complement, a balance between the two. They are also universal energy, since there are such dualities in the Universe, as we often say, what is above is also below, what is inside is also reflected outside. It is not similar to the concept of good and evil in the teachings of Christianity, it is based on a completely different approach and foundations. In colors, black and white are more common, one does not exist without the other, they are intertwined somewhere, which also shows the feminine, masculine, opposite, yet it also symbolizes the inseparability, the circle of life, it is depicted with many symbols. You can find the meaning of the colors above, depending on your mood, energy, manifestation requests, you can ask for them. Yin-Yang also plays an important role in traditional Chinese medicine, the doctrine of the 5 elements is connected to it.