Ganesha szobrok ajándék dekorációk készültek számotokra az otthonotokba, kerámiából, többféle színben és méretben. Lehet kérni őket csak csiszolva és lakkozva, 1 színnel festve és lakkozva, többféle színnel festve és lakkozva, lakkozás lehet sima csillogós, lehet még esetleg arany, ezüst, bronz lakkozású, hátulján köves dekorációval és számos más módon is. Megbeszélés alapján az egyedi kérések, elképzelések kicsit több időbe telhetnek, az árak változhatnak mindvégig egyeztetünk, köszönjük a türelmedet. Kérlek figyelj arra, hogyha mécsestartó változatban is kérnéd, az égő mécseseket, a 18 év alattiak csak felnőtt felügyelete mellett használhatják, a 12 év alattiak a gyöngyös, kristályos dekorációkat, csak felnőtt felügyelete mellett vehetik kézbe. Célunk, hogy minél jobb energiákkal is készülve, megújult módon jelenítsük meg, akár egyedi módon is, hogy egyre szebben festve, egyre jobb alkotásokkal tudjunk örömet okozni nektek. A színek jelentéséről röviden, külön fejezetben olvashattok, hiszen a színek is meghatározzák, hogyan is dolgozhatunk ezekkel a szobor energiákkal a térben, ott, ahol tartózkodunk, dolgozunk és élünk, a hozzá szóló mantrával is. Sokféle ábrázolásban és szín összeállításban ábrázolják, az otthonunk, a vállalkozásunk akadálymentesítése mellett az odaadás és az Istenszeretet útján tornyosuló nehézségek elhárításban is fontos szereplő. Bármilyen szín jó, a forma a lényeg és a szándékunk, néhány szín, ami jellemzi őt: Arany Ganésha - bölcsesség, vezetői képesség, szeretet, nagylelkűség, tanulás, szerencse; Zöld és kék Ganésha - gyógyulás, megvilágosodás, megbocsátás, belső béke; Fehér Ganésha - vagyon, jólét, hatalom, szerencse. Személy szerint én nagyon Szeretem Ganesha-t is. A többihez hasonlóan Ganesha, a Ganesha szobor jelentése, szimbolikája is sokrétű. Nagy pocakja a nagylelkűséget és az elfogadást is szimbolizálja. Könnyen megemészti a jó és rossz dolgokat. Mivel nagy a feje a nagyban gondolkodást jelképezi, ami a sikerhez elengedhetetlen. Kedves tekintete erős koncentrációt tükröz. Hatalmas füle a tanításokra való összpontosítást, kis szája pedig a felesleges beszéd elkerülését jelzi. Ganesha a hindu főisten, Siva és párja, Parvati gyermeke. Az indiai indiai mitológiában kutakodva a fejével kapcsolatban különböző legendákkal találkozhatunk vele kapcsolatban, az egyik az, hogy Ganésa rányitott Siva és Parvati intim együttlétére. Siva éktelen haragra gerjedt, mérgében levágta Ganésa fejét. Ő azonban halhatatlan, hiszen istenség, így szükség volt egy fejre, amivel tovább létezhet. Egy elefánt állt a közelben, az ő fejét kérték el, hogy onnantól Ganésa használhassa. Ő egyébként igen népszerű Indiában, minden korosztály tiszteli. A nálunk ismert TV Maci helyett ott Ganesha van a TV-ben, mesés formába burkolva a mitológia, a hitvilág történeteit, tanítva a pozitív életszemléletet és az emberi méltóság értékeit. Ganesha az elefántfejű, embertestű istenség, pontosabban félisten, az akadályok elhárítója, a kezdetek segítője. Éles elméjű, empatikus. Társa egy egér, az ábrázolásokban a lábainál ül. A Védák írnoka, hiszen Vjaszadéva neki diktálta le a Mahábháratát. Egyik agyarát letörte és azt használta tollként hozzá. Hívei Ganápati néven is ismerik, jelentése: jótevő, gondviselő. A Hinduk mellett a buddhisták és a jainok körében is népszerű, és szent írásaiban (a Puránákban és a Védákban) számos dicséret és ima található róla. Ganesha ívelt törzse az OM elsődleges kozmikus hangot jelenti, és ezért a fejlett értelmet és bölcsességet szimbolizálja, a siker és a jólét hordozója, így az üzleti életben is fontos szerephez jut. Úgy tartják, hogy bocsánatkérés nélkül nem mehetünk Isten házába, így minden hindu templom első szentélye, oltára Ganésához kötődik. Itt fejet hajtunk, bocsánatot kérünk bűneinkért, gyakoroljuk a megbocsátást a velünk történtekkel, az ellenünk ártóknak. Már megtisztulva mehetünk tovább, ez a felkészülés és ima elengedhetetlen a további lelki munkához. Vagyis ő a bocsánatkérés, akadályok, blokkok, karmikus blokkok feloldásában, enyhítésében segít, a mantra elején mondjuk el neki, hogy miben kérjük segítségét és mit vegyen le rólunk. Itt is az alázat a hit a fontos, a hit abban, hogy a 21 napig hozzá való mantrázást és az utána lévő időszakot, türelemmel megvárjuk. A hozzá tartozó mantra 108* Om Sharavana-bhavaya Namaha. Ganesha statues are gift decorations for your home, made of ceramic, in various colors and sizes. You can request them only polished and varnished, painted with 1 color and varnished, painted with several colors and varnished, the varnishing can be smooth and shiny, it can also be gold, silver, bronze varnished, with stone decoration on the back and many other ways. Based on discussion, individual requests and ideas may take a little longer, prices may change, we are always in consultation, thank you for your patience. Please note that if you would like to request a candle holder version, burning candles can only be used by those under 18 years of age under adult supervision, and children under 12 years of age can only handle beaded, crystal decorations under adult supervision. Our goal is to present it in a renewed way, prepared with the best possible energy, even in a unique way, so that we can bring you joy with ever more beautifully painted and better creations. You can read about the meaning of colors briefly in a separate chapter, as colors also determine how we can work with these statue energies in the space, where we stay, work and live, and with the mantra that goes with it. He is depicted in many different representations and color combinations, and in addition to making our home and business barrier-free, he is also an important player in overcoming difficulties that arise on the path of devotion and God's love. Whatever color is good, the form is the essence and our intention, some colors that characterize him: Golden Ganesha - wisdom, leadership, love, generosity, learning, luck; Green and blue Ganesha - healing, enlightenment, forgiveness, inner peace; White Ganesha - wealth, prosperity, power, luck. Personally, I really love Ganesha too. Like the others, Ganesha, the meaning and symbolism of the Ganesha statue is multifaceted. His big belly symbolizes generosity and acceptance. He easily digests good and bad things. Since his head is big, it symbolizes thinking big, which is essential for success. His kind gaze reflects strong concentration. His huge ears indicate focusing on teachings, and his small mouth indicates avoiding unnecessary talk. Ganesha is the main Hindu god, the child of Shiva and his partner, Parvati. When researching Indian mythology, we can find various legends about his head, one of which is that Ganesha opened up to Shiva and Parvati's intimate union. Shiva became inordinately angry and cut off Ganesha's head in anger. However, he is immortal, since he is a deity, so a head was needed with which he could continue to exist. An elephant was standing nearby, and his head was requested so that Ganesha could use it from then on. He is very popular in India, respected by all ages. Instead of the TV Bear we know, Ganesha is on TV, wrapping the stories of mythology and religion in a fabulous form, teaching a positive outlook on life and the values of human dignity. His devotees also know him as Ganapati, meaning: benefactor, protector. In addition to Hindus, he is also popular among Buddhists and Jains, and his sacred writings (the Puranas and the Vedas) contain numerous praises and prayers for him. Ganesha's curved trunk represents the primary cosmic sound of OM, and therefore symbolizes advanced intelligence and wisdom, and is the bearer of success and prosperity, so he also plays an important role in business. It is believed that we cannot enter the house of God without asking for forgiveness, so the first shrine, altar of every Hindu temple is dedicated to Ganesha. Here we bow our heads, ask for forgiveness for our sins, practice forgiveness for what happened to us, for those who have harmed us. We can move on, already purified, this preparation and prayer are essential for further spiritual work. That is, he helps in the resolution and alleviation of apologies, obstacles, blocks, karmic blocks, at the beginning of the mantra we tell him what we ask for his help in and what he should take away from us. Here too, humility and faith are important, the faith in waiting patiently for the 21 days of chanting and the period after. The mantra associated with it is 108* Om Sharavana-bhavaya Namaha.