Kerámiaporból és gyertyából készült Boszorkánygömbös kéz, nektek, általatok ajándékozottnak Halloween-re, vagy az általad megfelelő alkalomra. Megbeszélés alapján a kerámiaporos boszorkánygömbös kezet sokféleképpen kérheted, pld: márványporból, ami jelenleg más formáknál teszt jelleggel készítettem, valamint simán lakkozottan, egy vagy több színnel festve, lakkozva, saját készítésű talpazaton, asztalon, kirakva kövekkel, saját elképzeléseidnek megfelelően, gyere nézz szét a weboldalamon, fedezd fel, hogy mi az, ami még megfogja a szívedet és együtt az Otthonod vagy az általad megajándékozott Otthonának díszévé válhat. Mindig az a célom, hogy még szebb kivitelezéssel és festéssel, fejlődéssel, egyedi módon alkossam meg, a te kéréseiddel együtt is. Az egyedi kérések kicsit több időbe telhetnek, az árak változhatnak mindvégig egyeztetünk, köszönöm a türelmedet. Kérlek figyelj arra, hogy az égő gyertyát ne hagyd őrizetlenül, 18 év alattiak csak felnőtt felügyelete mellett használhatják. Kérlek vedd figyelembe azt is, hogyha meleg vagy meleg nyári napokon kérsz gyertyákat, az a szállításnál megolvadhat, megsérülhet, nem tudom garantálni az épségben való hozzád érkezését. Witch's ball hand made of ceramic powder and candle, for you, as a gift for Halloween, or for any occasion you like. Upon request, you can request the witch's ball hand made of ceramic powder in many ways, for example: from marble powder, which I currently made as a test for other forms, as well as plainly varnished, painted with one or more colors, varnished, on a self-made base, table, inlaid with stones, according to your own ideas, come and look around my website, discover what else will capture your heart and together it can become an ornament of your Home or the Home you have gifted. My goal is always to create it with even more beautiful workmanship and painting, development, in a unique way, including your requests. Individual requests may take a little longer, prices may change, we will always negotiate, thank you for your patience. Please note that burning candles should not be left unattended, and those under 18 years of age may only use them under adult supervision. Please also note that if you order candles on warm or hot summer days, they may melt or be damaged during shipping, and I cannot guarantee that they will arrive safely.

Boszorkánygömbös kéz készült Halloween-re, vagy bármilyen alkalomra, Kerámiaporból, fán, lila és fekete színnel festve, lakkozva. Megbeszélés alapján sokféleképpen kérheted, pld: márványporból, ami jelenleg más formáknál teszt jelleggel készítettem, valamint simán lakkozottan, egy vagy több színnel festve, lakkozva, saját készítésű talpazaton, asztalon, kirakva kövekkel, saját elképzeléseidnek megfelelően, gyere nézz szét a weboldalamon, fedezd fel, hogy mi az, ami még megfogja a szívedet és együtt Otthonod vagy az általad megajándékozott Otthonának díszévé válhat. Mindig az a célom, hogy még szebb kivitelezéssel és festéssel, fejlődéssel, egyedi módon alkossam meg, a te kéréseiddel együtt is. Az egyedi kérések kicsit több időbe telhetnek, az árak változhatnak mindvégig egyeztetünk, köszönöm a türelmedet. 7 cm széles 7 cm hosszú 12.5 cm magas Witch's ball hand made for Halloween or any occasion, Ceramic powder, on wood, painted in purple and black, varnished. You can request it in many ways by appointment, for example: marble powder, which I currently made as a test for other forms, as well as plain varnished, painted in one or more colors, varnished, on a self-made base, table, inlaid with stones, according to your own ideas, come and look around my website, discover what else will capture your heart and together it can become an ornament of your home or the home you have gifted. My goal is always to create it in a unique way with even more beautiful workmanship and painting, development, including your requests. Individual requests may take a little longer, prices may change, we will always negotiate, thank you for your patience. 7 cm wide 7 cm long 12.5 cm high

Boszorkánygömbös kéz készült Halloween-re, vagy bármilyen alkalomra, Kerámiaporból, Fehérarany és fekete színnel festve, lakkozva. Megbeszélés alapján sokféleképpen kérheted, pld: márványporból, ami jelenleg más formáknál teszt jelleggel készítettem, valamint simán lakkozottan, egy vagy több színnel festve, lakkozva, saját készítésű talpazaton, asztalon, kirakva kövekkel, saját elképzeléseidnek megfelelően, gyere nézz szét a weboldalamon, fedezd fel, hogy mi az, ami még megfogja a szívedet és együtt Otthonod vagy az általad megajándékozott Otthonának díszévé válhat. Mindig az a célom, hogy még szebb kivitelezéssel és festéssel, fejlődéssel, egyedi módon alkossam meg, a te kéréseiddel együtt is. Az egyedi kérések kicsit több időbe telhetnek, az árak változhatnak mindvégig egyeztetünk, köszönöm a türelmedet. 7 cm széles 7 cm hosszú 10.5 cm magas Witch's ball hand made for Halloween or any occasion, Ceramic powder, painted with white gold and black, varnished. You can request it in many ways upon request, for example: marble powder, which I currently made as a test for other forms, as well as plain varnished, painted with one or more colors, varnished, on a self-made base, table, inlaid with stones, according to your own ideas, come and look around my website, discover what else will capture your heart and together it can become an ornament of your home or the home you have gifted. My goal is always to create it with even more beautiful design and painting, development, in a unique way, including your requests. Individual requests may take a little longer, prices may change, we will always negotiate, thank you for your patience. 7 cm wide 7 cm long 10.5 cm high

Boszorkánygömbös kéz készült Halloween-re, vagy bármilyen alkalomra, Kerámiaporból, Fehérarany színnel színnel festve, lakkozva. Megbeszélés alapján sokféleképpen kérheted, pld: márványporból, ami jelenleg más formáknál teszt jelleggel készítettem, valamint simán lakkozottan, egy vagy több színnel festve, lakkozva, saját készítésű talpazaton, asztalon, kirakva kövekkel, saját elképzeléseidnek megfelelően, gyere nézz szét a weboldalamon, fedezd fel, hogy mi az, ami még megfogja a szívedet és együtt Otthonod vagy az általad megajándékozott Otthonának díszévé válhat. Mindig az a célom, hogy még szebb kivitelezéssel és festéssel, fejlődéssel, egyedi módon alkossam meg, a te kéréseiddel együtt is. Az egyedi kérések kicsit több időbe telhetnek, az árak változhatnak mindvégig egyeztetünk, köszönöm a türelmedet. 7 cm széles 7 cm hosszú 10.5 cm magas Witch's ball hand made for Halloween or any occasion, Ceramic powder, White Gold color painted, varnished. You can request it in many ways upon request, for example: marble powder, which I currently made as a test for other forms, as well as plain varnished, painted with one or more colors, varnished, on a self-made base, table, inlaid with stones, according to your own ideas, come and look around my website, discover what else will capture your heart and together it can become an ornament of your home or the home you have gifted. My goal is always to create it in a unique way with even more beautiful design and painting, development, including your requests. Individual requests may take a little longer, prices may change, we will always negotiate, thank you for your patience. 7 cm wide 7 cm long 10.5 cm high

Boszorkánygömbös kéz készült Halloween-re, vagy bármilyen alkalomra, Kerámiaporból, több színnel színnel festve, lakkozva. Megbeszélés alapján sokféleképpen kérheted, pld: márványporból, ami jelenleg más formáknál teszt jelleggel készítettem, valamint simán lakkozottan, egy vagy több színnel festve, lakkozva, saját készítésű talpazaton, asztalon, kirakva kövekkel, saját elképzeléseidnek megfelelően, gyere nézz szét a weboldalamon, fedezd fel, hogy mi az, ami még megfogja a szívedet és együtt Otthonod vagy az általad megajándékozott Otthonának díszévé válhat. Mindig az a célom, hogy még szebb kivitelezéssel és festéssel, fejlődéssel, egyedi módon alkossam meg, a te kéréseiddel együtt is. Az egyedi kérések kicsit több időbe telhetnek, az árak változhatnak mindvégig egyeztetünk, köszönöm a türelmedet. 7 cm széles 7 cm hosszú 10.5 cm magas Witch's ball hand made for Halloween or any occasion, made of ceramic powder, painted in several colors, varnished. You can request it in many ways by appointment, for example: made of marble powder, which I currently made as a test for other forms, as well as plain varnished, painted in one or more colors, varnished, on a self-made base, table, inlaid with stones, according to your own ideas, come and look around my website, discover what else will capture your heart and together it can become an ornament for your home or the home you have gifted. My goal is always to create it in a unique way with even more beautiful workmanship and painting, development, including your requests. Individual requests may take a little longer, prices may change, we will always negotiate, thank you for your patience. 7 cm wide 7 cm long 10.5 cm high

Boszorkánygömbös kéz készült Halloween-re, vagy bármilyen alkalomra, Kerámiaporból,festve, lakkozva. Megbeszélés alapján sokféleképpen kérheted, pld: márványporból, ami jelenleg más formáknál teszt jelleggel készítettem, valamint simán lakkozottan, egy vagy több színnel festve, lakkozva, saját készítésű talpazaton, asztalon, kirakva kövekkel, saját elképzeléseidnek megfelelően, gyere nézz szét a weboldalamon, fedezd fel, hogy mi az, ami még megfogja a szívedet és együtt Otthonod vagy az általad megajándékozott Otthonának díszévé válhat. Mindig az a célom, hogy még szebb kivitelezéssel és festéssel, fejlődéssel, egyedi módon alkossam meg, a te kéréseiddel együtt is. Az egyedi kérések kicsit több időbe telhetnek, az árak változhatnak mindvégig egyeztetünk, köszönöm a türelmedet. 7 cm széles 7 cm hosszú 10.5 cm magas Witch's ball hand made for Halloween or any occasion, made of ceramic powder, painted, varnished. You can request it in many ways by appointment, for example: made of marble powder, which I currently made as a test for other forms, as well as plain varnished, painted with one or more colors, varnished, on a self-made base, table, inlaid with stones, according to your own ideas, come and look around my website, discover what else will capture your heart and together it can become an ornament of your home or the home you have gifted. My goal is always to create it in a unique way with even more beautiful workmanship and painting, development, including your requests. Individual requests may take a little longer, prices may change, we will always negotiate, thank you for your patience. 7 cm wide 7 cm long 10.5 cm high

Boszorkánygömbös kéz készült Halloween-re, vagy bármilyen alkalomra, Kerámiaporból, Ezüst, fehérarany, arany, piros, kék, és test színnel festve, lakkozva. Megbeszélés alapján sokféleképpen kérheted, pld: márványporból, ami jelenleg más formáknál teszt jelleggel készítettem, valamint simán lakkozottan, egy vagy több színnel festve, lakkozva, saját készítésű talpazaton, asztalon, kirakva kövekkel, saját elképzeléseidnek megfelelően, gyere nézz szét a weboldalamon, fedezd fel, hogy mi az, ami még megfogja a szívedet és együtt Otthonod vagy az általad megajándékozott Otthonának díszévé válhat. Mindig az a célom, hogy még szebb kivitelezéssel és festéssel, fejlődéssel, egyedi módon alkossam meg, a te kéréseiddel együtt is. Az egyedi kérések kicsit több időbe telhetnek, az árak változhatnak mindvégig egyeztetünk, köszönöm a türelmedet. 7 cm széles 7 cm hosszú 10.5 cm magas Witch's ball hand made for Halloween or any occasion, Made of ceramic powder, Silver, white gold, gold, red, blue, and body color painted and varnished. You can request it in many ways by appointment, for example: made of marble powder, which I currently made as a test for other forms, as well as plain varnished, painted with one or more colors, varnished, on a self-made base, table, inlaid with stones, according to your own ideas, come and look around my website, discover what else will capture your heart and together it can become an ornament for your home or the home you have gifted. My goal is always to create it with even more beautiful workmanship and painting, development, in a unique way, including your requests. Individual requests may take a little longer, prices may change, we will always negotiate, thank you for your patience. 7 cm wide 7 cm long 10.5 cm high

Boszorkánygömbös kéz készült Halloween-re, vagy bármilyen alkalomra, Kerámiaporból, Lila, fehérarany, fekete, kék, sárgás-arany, ezüst és piros csillámporos színnel festve, lakkozva. Megbeszélés alapján sokféleképpen kérheted, pld: márványporból, ami jelenleg más formáknál teszt jelleggel készítettem, valamint simán lakkozottan, egy vagy több színnel festve, lakkozva, saját készítésű talpazaton, asztalon, kirakva kövekkel, saját elképzeléseidnek megfelelően, gyere nézz szét a weboldalamon, fedezd fel, hogy mi az, ami még megfogja a szívedet és együtt Otthonod vagy az általad megajándékozott Otthonának díszévé válhat. Mindig az a célom, hogy még szebb kivitelezéssel és festéssel, fejlődéssel, egyedi módon alkossam meg, a te kéréseiddel együtt is. Az egyedi kérések kicsit több időbe telhetnek, az árak változhatnak mindvégig egyeztetünk, köszönöm a türelmedet. 7 cm széles 7 cm hosszú 10.5 cm magas Witch's ball hand made for Halloween or any occasion, Made of ceramic powder, Painted and varnished with purple, white gold, black, blue, yellow-gold, silver and red glitter powder. You can request it in many ways by appointment, for example: made of marble powder, which I currently made as a test for other forms, as well as plain varnished, painted with one or more colors, varnished, on a self-made base, table, inlaid with stones, according to your own ideas, come and look around my website, discover what else will capture your heart and together it can become an ornament for your home or the home you have gifted. My goal is always to create it with even more beautiful workmanship and painting, development, in a unique way, including your requests. Individual requests may take a little longer, prices may change, we will always negotiate, thank you for your patience. 7 cm wide 7 cm long 10.5 cm high